A kerékpársport az egyik legkitartóbb és legerősebb fizikai állóképességet igénylő sportág, melyen a versenyek kapcsán számos szégyenfolt esett. Ez alól a Tour sem kivétel, a rangos eseményen a legkitűnőbb sportolók vesznek részt és a legjobb teljesítményt várják el tőlük a nézők és csapataik. Ahhoz, hogy ezt teljesítsék, valamint, hogy más versenyzőkkel szemben előnyre tegyenek szert, illegális szerek alkalmazásával növelik teljesítőképességüket és fájdalomküszöbüket.
A Doppingolás nem új eredetű fogalom, már az első Tour-ok megrendezésekor is csodaszámba ment a napi több száz kilóméter teljesítése. Kezdetben ez alkohollal történt, ami csökkentette a fájdalomérzetet a versenyzőben, majd az 1924-es Pélissier testvérek által adott vallomás szerint aszpirint, kokaint, lónyugtatót és más kábítószereket használtak teljesítményük fokozására.
Ezután 1967-ben következett be egy másik világhírű botrány, amikor is, a brit Tom Simpson életét vesztette a Mount Ventoux megmászásakor. A vérében amfetamint találtak és a mezében is volt a szerből.
Az 1998-ban történt eset viszont teljes mértékben felbolygatta a közvéleményt és felhívta a figyelmet a doppingolás és a verseny összeférhetetlenségére. Willy Voet-nél nagy mennyiségben EPO-t és növekedési hormonokat találták, ezzel elindítva a rendszeres razziákat a versenyzők szálláshelyein.
A 60-70km/h-s hajrák szinte hihetetlen, emberfeletti képességekről tanúskodnak, ami a nézők számára izgalommal tölti meg a versenyt, de hosszú távon akár a versenyzők életébe is kerülhet. Az UCI ezért mindent elkövetett, hogy háttérbe szorítsa a doppingolást a kerékpársportban.
Az EPO botrányok elcsendesülése után a következő nagy robbanásszerű negatív hírhullámot a volt győztes sportolók doppingbeismerései voltak.
