Már 277 szócikk közül válogathatsz.

Sziasztok, Bringások! A Biciklopédia elindításával egy olyan webes kerékpár (más néven bicikli) tudástárat hoztunk létre, amely bárki által hozzáférhető és alakítható. Legyetek Ti is a Biciklopédiát építő közösség tagjai, és járuljatok hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Ha pedig szeretnétek az oldal hivatalos szerkesztői közé tartozni, jelentkezzetek az info@biciklopedia.hu címen!
Hirdetés


Buruczki Szilárd, becenevén Sziszkó, 1979. január 13-án született Zalaegerszegen.


Már gyerekkorában kezdett el biciklizni és 1991-ben Ausztriából szerzett egy Mountain Bike-ot. Zalaegerszegen 1994-ben a ZKSE mountain Buruczki Szilárdbike cross country szakágában kezdett el komolyabban foglalkozni a sporttal. Első versenye Velencében volt ob-futam, ahol profi serdülő kategóriában a hatodik helyet szerezte meg.  Juniorként a világ első 20 kerékpárosa között tartották számon, aminek eredménye 1998-ban az lett, hogy a magyar Magellan kerékpármárka forgalmazója megkereste, hogy reklámemberükként versenyezzen. Azóta a kerékpározásból él és őszinte elkötelezettje ennek a sportnak.


13 évesen kezdett hegyi kerékpározni és 1997 óta olimpiai válogatott kerettag. A világ 100 legjobb versenyzője közé tartozik. 2003-ban a világranglistán elfoglalt helye alapján olimpiai kvalifikációt szerzett Magyarország számára. 2006-2007-ben ezt megismételte és 2008-ban olimpiai kerettag és első számú tartalék volt a pekingi olimpián.

 

Sportágai: Mountain Bike Cross Country, Cyclo-cross
Klubja: Vuelta SE
Edzője: Pócsföldi Ottó


Kedvenc pályái:
-    Pilisszántó/Pilis kupa
-    Komló/ Dirt Park
-    Kőszeg/ Enduró Maraton


Eredményei:


2010
• jan. 10. Mosonmagyaróvár, CX Magyarbajnokság 1. hely
• jan. 31. Tabor CZE CX Világbajnokság 54. hely
• ápr. 18. Ebike Kupa XCO C2 6.hely
• ápr. 25. Maros Bike XCO Cup - Romania Grand Prix MTB XCO 3.hely
• máj. 22. Underworld Kupa XCO 1.hely
• jún. 06. Merida-CST XCO C1 9.hely
• jún. 13. BalatonBikeFest XCO C2 1.hely
• jún. 27. Gp Ravne Na Koroškem C2 6.hely
• júl. 04. Duna Maraton XCM 1.hely
• júl. 18. XCO National Championship 2.hely
• júl. 25. Vuelta Magyar Kupa XCO 1.hely
• aug. 01. Bükk Maraton XCM 1.hely
• aug. 14. Hotel Yacht Club Kupa XCO C2 2.hely
• aug. 29. XCM National Championship Mátra Maraton 2.hely
• szep. 04. Mátra kör országuti 4.hely
• szep. 19. Manisa Cup, TUR C1 2.hely
• szep. 26. Koaceli Cup, TUR C2 2.hely
• okt. 02. "Előzd meg a fogaskerekűt" országút 2.hely
• okt. 09. Országúti Hegyi Magyar Bajnokság 1.hely
2009
• jan. 01. Hármashatárhegy, BUÉK Kupa 1.hely
• jan. 06. Mosomagyarovár, CX OB. 5.hely
• ápr. 05. Eisenberg Austria kupa C2 XCO 9.hely
• ápr. 20. Pilis Kupa MK. C2 XCO 8.hely
• máj. 01. Buda Maraton 1.hely
• máj. 10. Dirt Park Kupa XCO MK. 1.hely
• máj. 31. Szilvásvárad Maraton 117km 4.hely
• jún. 28. Balatonfüred, BalatonBikeFest Balaton Maraton 8.hely
• júl. 19. Salgótarján XCO Magyarbajnokság 1.hely
• aug. 02. Bükk Maraton 1.hely
• aug. 16. Zalakaros Kupa,XCO.MK. 1.hely
• aug. 30. Mátra Maraton 1.hely
• júl. 20. Pilisborosjenő, XCO.MK. 1.hely
• szep. 12-13. 24 órás csapatváltó 3.hely
• szep. 27. "Előzd meg a fogaskereküt" hegyi,országut 1.hely
• okt. 25. EticSport Barcika Kupa CX 2.hely
• nov. 01. Bécs, Wintercup 1. CX 5.hely
• nov. 07. Bp. Porsche M5 YETI CX Kupa 1.hely
• nov. 15. Stadl-Paura CX UCI C2 12.hely
• nov. 22. Szlovák CX Kupa 5. Trnava 7.hely
• nov. 29. Bécs, Wintercup 2. CX 3.hely
• dec. 13. Bécs, Wintercup 3. szakasz CX 2.hely
• dec. 27. Békéscsaba, CX Karácsony Kupa 2009 1.hely


Buruczki Szilárd

 

 

2008
• jan. 01. Hármashatárhegy, BUÉK Kupa 2.hely
• jan. 06. Tamási, CX OB. 2.hely
• ápr. 06. Egerszeg Kupa XCO 1.hely
• ápr. 20. eBike Kupa MK. XCO 1.hely
• máj. 01. Buda Maraton 1.hely
• máj. 11. Dirt Park Kupa XCO MK. 2.hely
• máj. 25. Szilvásvárad Maraton 117km  1.hely
• jún. 01. Pilis Kupa XCO Class 2, MK. 1.hely
• jún. 08. Croskovácsi, Maraton Magyarbajnokság 2.hely
• júl. 15. Kisnána Class 2-es M.K. 2.hely
• júl. 06. Duna Maraton 4.hely
• júl. 20. Pilisborosjenő, XCO.OB. 2.hely
• júl. 27. Zalakaros Kupa,XCO.MK. 2.hely
• aug. 03. Bükk Maraton 1.hely
• aug. 17. Köszeg, Enduró Maraton 1.hely
• aug. 31. Mátra Maraton 1.hely
• szep. 07. Tó de Gyömrő 1.hely
• szep. 13-14. 24 órás csapatváltó 3.hely

 

 

 

 

 

2007
• márc.25. Zlatolicje, Szlovénia, Class 2-es 20. hely
• ápr. 01. Langenlois, Ausztria Class 1-es, 31. hely;
• ápr. 29. Pilisszántó Class 1-es, M.K. 8. hely;
• máj. 16. Komló Class 1-es, M.K. 3. hely (legjobb magyar);
• jún. 10. Brand Laaben, Ausztria Class 2-es 11. hely;
• jún. 17. Kisnána Class 2-es M.K. 2.hely (legjobb magyar);
• júl. 01. Dohnany, Szlovákia Class 2-es Szlovák Kupa 4.hely;
• júl. 08. Zalaegerszeg, Class 2-es MK. 5.hely;
• júl. 22. Zalakaros, XCO.OB. 2.hely;
• aug. 19. Pilisborosjenő, Class 1-es Magyar Kupa 12.hely;
• szep. 02. Karlovac, Horvátország, Class 2-es 6.hely;
• szep. 16. Maribor, Szlovénia, Világ Kupa 103.hely;
• szep. 23. Győrújbarát Maraton Magyar Kupa 2.hely;
• okt. 14. Alanya, Törökország Class 1-es 10.hely;
• dec. 02. Santiago, Chile Class 1-es 7.hely;
• dec. 31. UCI világranglista 101. hely (2. legjobb magyar).
2006
• márc.26. Bécs, Ausztria 1. hely;
• ápr. 08. Városlőd, Magellan Kupa 1. hely;
• ápr. 09. Class 1-es, Langenlois, Ausztria 21. hely;
• ápr. 23. Class 1-es, Pilisszántó 4. hely;
• máj. 07. Class 3-as, Orfű 3. hely;
• máj. 14. VK. Madrid 108. hely;
• máj. 28. Szilvásvárad, (félmaraton) 1.hely;
• jún. 04. Class 2-es, Kisnána 5.hely;
• jún. 10. Magellan Csik Maraton, Csikszereda (félmaraton) 1.hely;
• jún. 25. Novi Sad, Szerbia Class 3-as 1.hely;
• júl. 02. Dohnany, Szlovákia Class 2-es 4.hely;
• júl. 16. Csillebérc, OX.OB. 2.hely;
• aug. 06. Eisenberg, Ausztria Class 3-as 2.hely;
• aug. 13. Balatonfüred, MK. 3.hely;
• szep. 03. Ankara, Törökország, Class 1-es 1.hely;
• szep. 09. Gyömrő, Tó de Gyömrő, 1.hely;
• szep. 17. Yalova, Törökország, Class 2-es 5.hely;
• szep. 24. Győrújbarát MX OB. 4.hely;
• nov. 15. UCI XCO Világranglista 90.hely (legjobb magyarként).
2005
• márc.20. E1-s, Zlatolicje, Szlovénia, 39. hely;
• márc.26. Bécs, Ausztria 4. hely;
• máj. 08. E2-s Vodice, Horvátország, 3. hely;
• máj. 15. Pécs, OX MK.3, 3.hely;
• máj. 21. Csíkszereda, Románia (középtáv), 1.hely;
• máj. 29. Szilvásvárad, MX OB (hosszútáv), 6.hely;
• jún.5. Kisnána OX MK.4, 3.hely;
• jún. 12. Nagykovácsi MX (középtáv) 1.hely;
• jún. 26. D2-s Ürgüp, Törökország 3 napos 13. hely;
• júl. 17. Salgótarján OX.OB. 2.hely;
• júl. 31. Kluisbergen, Belgium OX EB. 56.hely;
• aug. 07. Csillebérc, Budapest OX MK.6. 4.hely;
• szep. 04. Livigno, Olaszország OX VB. 70.hely;
• szep. 18. Klastor nad Znievom, Szlovákia OX Kupa 4.hely.
2004
• ápr. 04. E1-s, Umag, Horvátország, 5. hely;
• ápr. 18. E2-s, Alpok-Adria kupa 1. Vrtojba, Szlovénia  1. hely;
• ápr. 25. E2-s, Pilisszántó, MK.1. 4. hely;
• máj. 01. Buda maraton  1. hely;
• máj. 09. E1-s Kissavos kupa Larissa, Görögország  2. hely;
• máj. 16. Ózd MK.2. Válogató  5. hely;
• máj. 23. E2-s Gorizia, Olaszország  válogató  6. hely;
• jún. 06. Kisnána válogató  3. hely;
• jún. 20. Schladming, Ausztria  világkupa 96. hely;
• jún. 25-27. D2-s Ürgüp, Törökország 3 napos 7. hely;
• júl. 18. OX OB, Sopron 2. hely;
• aug. 08. MX OB E2-s, Eger 5. hely;
• szep. 12. OX Világbajnokság, Les Gets, Fraciaország 71. hely;
• okt. 31. Bal vállficam;
• dec. 29. UCI XC világranglista: 119. hely.
2003
• ápr. 13. Pilis Kupa, Pilisszántó, 1. hely;
• ápr. 27. Slovakia, Cup Szlovákia, 5. hely;
• máj. 10. E1, Görögország, 5. hely;
• máj. 11. E1, Görögország, 2. hely;
• máj. 24. E1, Görögország, 2. hely;
• jún. 01. E1, Görögország, 1. hely;
• jún. 14. Slovenia Cup, Szlovénia, 6. hely;
• jún. 15. Alpok-A, Olaszország, 6. hely;
• jún. 22. Crosskovácsi, Nagykovácsi, 1. hely;
• jún. 29. Világkupa, Kanada, 51.hely;
• júl. 05. Edzés, Kanada, Vállficam;
• aug. 17. Cup Croatia, Horvátország, 9. hely;
• aug. 24. E2, Románia, 3. hely;
• aug. 29. D2, Törökország, 7. hely;
• okt. 12. E1, Törökország, 14. hely;
• okt. 19. Evathlon, E1, Görögország, 15.hely;
• nov. 02. Maraton OB, Pilisszentiván, 1. hely;
• nov. 08. E1, Izrael, 8. hely;
• nov. 15. E1, Izrael, 7. hely.
2002
• U23-as és abszolút Magyar Bajnok;
• Világkupa, Madrid, 56. hely;
• Világkupa, Kanada, 47. hely;
• Világbajnokság, Ausztria, 54. hely;
• E2-s, Horvátország, 4.hely;
• E1-s, Ausztria, 6.hely;
• UCI XC világranglista: 121. hely
2001
• U23-as és abszolút Magyar Bajnok.
2000
• U23-as Magyar Bajnok;
• Jobb vállficam.
1999
• U23-as és abszolút Magyar Bajnok.
1998
• Világbajnokság, Kanada, 38. hely U23-ban;
• U23-as és abszolút Magyar Bajnok ;
• Magyar Kupa összetett 1. hely U23-ban.
1997
• Magyar Kupa összetett 1. hely juniorban;
• Világkupa, Budapest, 4. hely juniorban;
• Junior Magyar Bajnok;
• Világbajnokság, Svájc, 19. hely juniorban;
• Európa Bajnokság, Dánia, 15. hely;
• Európa Kupa összetett 8. hely juniorban.
1996
• Junior Magyar Bajnok;
• Európa Bajnokság, Olaszország, 23. hely juniorban.
1995
• Serdülő Magyar Bajnok.

 

 


A szócikkhez társított címkék:
hegyi kerékpáros , olimpiai kerettag , versenyző
Hirdetés




Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése

CRITICALMASS