Két tengelyen forgó négy és egy tengelyre szerelt két, egymással párhuzamosan haladó kerékkel ellátott járművet már az ókori kelet ismer szállító, illetőleg csataszerként. Az egymás mögött, egy vonalban futó két kerék eszméje – mai tudásunk szerint – egy Sivrac nevű franciában merült fel 1690 körül. Célérifere-nek nevezte a játékszernek minősíthető mozgó faállványt. Több mint egy évszázad múlt el, amikor egy Karl von Drais nevű német erdész megkonstruálta hasonló módon működő, két lábbal hajtott szerkezetét; ám ő a szerkezet mellső kerekét már kormánnyal látta el, s ez lehetővé tette, hogy városi utcákban is közlekedhessék. A “Draisine” 1817-ben bizonyította, hogy sebessége jó úton elérheti a lovas postakocsi négyszeresét, ám gúny tárgya maradt a "futógép".
1839-ben az angol K. Macmillan pedálhajtással tökéletesítette a kerékpárt. A francia E. Michaux az 1867. évi párizsi világkiállításon mutatta be gépét, annak több alkatrésze már acélból készült: járművét ő nevezte el velocipédnek. Ezt követően közkedvelt sporttá vált Nyugat-Európában a kerékpározás. Minthogy azonban az első kereket közvetlen meghajtással a tengelyre szerelt pedál működtette, a sebesség fokozása érdekében egyre nagyobb átmérőjűvé szerkesztették azt. Ekkor több, körülbelül egyidejűleg szerkesztett szabadalom oltalmazta Angliában, Franciaországban és Németországban a máig használatos Gallféle láncos áttételt, közülük az angol H. J. Lawsoné (1897) terjedt el leginkább. Ugyancsak a hetvenes években vezették be az acélküllőket (W. A. Cowper).
Az ekkor már “bicycle”-nek nevezett alkalmatosság fő hibája az volt, hogy az egyenetlen utakon és a macskaköves utcákon kíméletlenül rázott. Ennek ellenszeréül is többféle megoldás született, közülük egy skót állatorvos (J. B. Dunlop) ötlete vált be, a felfújható gumitömlő (1888).
Ezzel lényegében kialakult a mai kerékpár, bár változatai rendeltetésük szerint erősen eltérnek egymástól (női kerékpár, tricikli, tandem, mountain-bike).
Endrei Walter
Forrás: www.sulinet.hu
